A katasztrófavédelmi gyakorlat kapcsán bekapcsolták 6 másodpercre az ország légvédelmi szirénáit ma este. Nekem ettől a hírtől újra előtört a legmélyebb és legrégibb félelmem: rettegek a háborútól! Persze ezt nem úgy értem, hogy minden nap ezzel kelek és ezzel is fekszek, hogy túlélő stratégiákon agyalok vagy egyéb fóbiáim alakulnának ki! Egyszerűen csak a lényem legmélyén van ez a félelem! Pedig soha nem éltem át ilyesmit, a közelében sem jártam háborúnak! Nem tudom, hogyan alakult ez ki nálam, valami ösztön lehet (vagy előző élet, bár ebben meg nem hiszek). Csak rengeteget olvastam a témáról, ami nem volt nehéz, hiszen történelem szakra jártam az egyetemen :) Egyszerre félek attól, hogy át kell élnem, de ugyanakkor nagyon érdekel a téma, a szakkönyveken kívül sok-sok háborúban játszódó regényt is olvastam már!
A történelemben mindig is voltak háborúk, a módszerek és a fegyverek pedig folyamatosan változnak! Akár ókori harci szekerekkel vívták, akár íjakkal, láncos buzogánnyal vagy puskával és ágyúval, egyikbe se szeretnék belecsöppenni! De, nem is ezektől a fegyverektől félek igazán vagy attól, amivé válnak az emberek egy háborúban (egyébként ettől tartanék a legjobban egy konkrét háborús szituációban, de ez már egy másik bejegyzés témája lenne), hanem a bombázástól! Igazából ettől rettegek szó szerint! Ha meghallom egy filmben a légvédelmi sziréna hangját, teljesen kész leszek tőle! Visszatérő álmom, hogy háborúban vagyok, látom az égen a bombázó repülőket, látom, ahogy zuhannak a bombák... Szörnyű!!!
Össze-vissza csapongtam, nem is lett egy vidám bejegyzés, de jól esett kiírni magamból! És hálás vagyok, nagyon-nagyon hálás, hogy nekem ezeket a borzalmakat nem kellett átélnem és nagyon-nagyon remélem, hogy nem is kell soha-soha-soha!!!
Én nagyon is benne voltam...
VálaszTörlésÁtéltem-túléltem,de hál' Istennek megélni nem tudtam,mert nem jutott még el a tudatomig,hogy mi is zajlik körülöttem...
Bár a szirénák hangja még most is erősen él az emlékeimben,a repülők is és bizony a tőlünk pár méterre landoló bombák hangja is.
Láttam a híradóban ezt a riportot,és Nekem is összeszorult a gyomrom,mert bizony csoda,csodának is mondható,hogy még élek,és,hogy mindenkim él , senkimet nem vett el tőlem a háború...
A hangokon kívül annyi él még az emlékeimbe,hogy mikor megszólalt a sziréna Mamám és Anyukám sírva rohantak,hogy be hozzanak a házba,áram nem volt,a nappaliban ültünk összehúzott függönyökkel,besötétítve,Anyám szorított a karjaiban,néma csönd volt nem szólt senki egy szót sem,és én lassan elaludtam...
Mamámék házától 150 m-re a sínekre esett egy bomba,valamint egy hidat is lebombáztak kb.2 km-re tőlük....
Tényleg csoda, hogy senkinek sem esett baja!!!
VálaszTörlésSzörnyű lehetett ez a Családodnak és mindenkinek, akinek át kellett élnie!