Galagonyás

A kép csalóka: most nem az őszi erdő varázslatos színeiről fogok írni :D A fotó csak hozzátesz az őszi hangulathoz! Szerintem nem vagyok azzal egyedül, hogy szeretem újraolvasni a könyveket! Persze nem mindet, mert akkor 24 órából kb 18-at kellene olvasnom :) De vannak kedvenceim, amelyeket újra és újra elolvasok. Van, amelyiket akkor, ha beteg vagyok, mert a sorok a lelkemet is gyógyítják! Van, amelyiket akkor, ha szomorú vagyok, mert felvidít és megnevettet! Van, amelyiket bárhol, bármikor, mert bár már fejezeteket fújok belőle kívülről, nem tudom megunni! És vannak, amiket csak bizonyos évszakokban olvasok újra!

Egyik őszi kedvencem egy örök klasszikus, a Jane Eyre! Emlékszem rá mikor olvastam először: a nagyinál találtam egy csíkos példányt, A lowoodi árvát! (Még ma is imádom a csíkos könyveket, olyan jó történetek vannak köztük! Ha antikváriumban járok, ami elég gyakran előfordul, mindig átnézem a csíkos és pöttyös könyves részt is :)) Eléggé lehangolt, szomorúnak éreztem az egész könyvet! Felnőttként máshogy olvasom, de ma sem mondanám vidám lányregénynek! Jane gyerekkora mindig úgy megindít, annyira átérzem a fájdalmát! A könyv utolsó harmada kicsit rózsaszín nekem (ahogyan rátalál a rokonaira, komoly örökséget kap stb), de azért szeretem! Galagonyást pedig imádom, szívesen sétálnék Jane mellett a parkban, bebújnék a nagy gesztenyefa alá, de sétálnék a lápon is (ez már Sherlock Holmes óta izgat :D)! Ez valami gyári hiba lehet, ahogyan én vonzódom az angol vidékhez, a vidéki élethez és úgy általában a tájleírásokhoz! Mindig ezek a részek az abszolút kedvenceim. Imádom elképzelni olvasás közben a helyszíneket, látom magam előtt a színeket, érzem az illatokat, együtt fázom vagy izzadok a szereplőkkel :D Ha ezt egy könyv garantálja, akkor már jó!

Szeretem ezt a könyvet, a hangulatát elsősorban, ezért is jó ilyen esős-borús időben olvasni! Ősszel csodás lehetett a Galagonyás! :)