"A jó filozófusnak semmi másra nincs szüksége, mint hogy képes legyen rácsodálkozni a világra.
Minden kisgyerek képes erre. Az ő esetükben ez teljesen természetes, hiszen születésük után egy furcsa, idegen világban találják magukat. Ám ahogy nőnek, növekednek, úgy veszítenek egyre többet e természetes képességükből. Mi lehet ennek az oka? Vajon Sofie Amundsen sejti már a választ?
Szóval, ha egy csecsemő tudna beszélni, bizonyára elmondaná, milyen csodálatos világ veszi őt körül. Mivel beszélni nem tud, kénytelen a maga sajátos módján, mutogatással, hadonászással a tudomásunkra hozni, mennyire lenyűgözi őt a környezete.
Izgatottan fészkelődik a babakocsijában, és lelkesen kiabálja: "vau-vau", minden egyes alkalommal, ha meglát egy kutyát. "Vau-vau!" Ám a felnőtt, aki már rég túlesett ezen az élményen, nem érti a gyermek lelkesedését. "Igen-igen. ez egy vau-vau", jegyzi meg némileg közömbösen, majd hozzáteszi: "Próbálj meg nyugodtan ülni, még kiesel!" Nem osztjuk a gyermek elragadtatását, hiszen már jónéhány kutyust láttunk azelőtt.
Bizonyára pár tucatszor megismétlődik még az előbbi jelenet, mire a gyermek képes lesz úgy elmenni egy kutya mellett, hogy nem akar közben kibújni a bőréből. ÉS ugyanígy áll a dolog az elefánttal vagy a vízilóval is. Ám mielőtt a gyermek megtanulna beszélni - és jóval azelőtt, hogy elsajátíthatná a filozófikus gondolkodást -, a világ megszokottá válik a számára.
Kár, nagyon nagy kár."
(Jostein Gaarder: Sofie világa)
Én nem mondom azt, hogy a felnőttek világában egyedül a filozófusok őrizték meg a gyermeki csodálkozás képességét! Szerintem ez nem foglalkozásfüggő, illetve nem lehet ennyire kirekesztő! Mert mi van akkor a művészekkel? Lehetetlen enélkül alkotni - legalábbis én meg vagyok erről győződve! Bár tagadhatatlan, hogy a filozófus sztereotípiájában van azért némi igazság :D
De sok igazság van a fenti idézetben! Sajnos! A legtöbb felnőtt számára a világ tényleg megszokottá válik, nem nyűgözi le őket a természet, nem veszik észre a környeztük szépségeit, hiszen már annyiszor látták...
De nem csak erről van szó szerintem! A kicsi gyerekeket minden érdekli, mindenre kíváncsiak, keresik a miérteket folyamatosan. Aztán a világ megszokottá válásával valahogy ez is ritkulni kezd és egyre szűkebb területre korlátozódik! Ez az, ami számomra elképzelhetetlen! Ha csak filozófiai, történelmi és pedagógiai témájú könyveket olvasnék, ha csak ilyen irányú hírek érdekelnének, az nem elégítene ki egyáltalán! Bár menthetetlenül, időnként siralmasan (ha tájékozódni kell idegen városban vagy, ha számolni kell...) bölcsész vagyok, kicsi koromban például csillagász akartam lenni! Aztán rájöttem, hogy ez a munka nem abból áll, hogy órák hosszat bámuljuk az égboltot, sokkal inkább fizikai törvényekből és számolásokból, így villámgyorsan letettem róla :) De ettől még a magam nagyon amatőr szintjén, továbbra is lenyűgöz az égbolt, érdekelnek az új hírek, lenyűgöz az időutazás és a párhuzamos dimenziók lehetősége! Az ilyen témájú szakkönyvek olvasását nehezíti, hogy az első oldalak után mondjuk úgy, problémáim vannak az olvasottak értelmezésével, de ez nem szegi a kedvemet!
De ugyanígy lázba hozott a neutrínók sebessége, az arzén alapú élet lehetősége, az aktuális Mars-expedíció, az isteni részecske felfedezése... És ez még csak egy terület :)
Nem azt mondom, hogy egyedül én vagyok ilyen, természetesen nagyon sok ember őrzi meg a rácsodálkozás képességét! Szerencsére! Mert én hiszem, hogy ez vitte és viszi előre a világot! Tanárként is elengedhetetlen szerintem, hogy "képben legyünk" és nyitottak az ifjak világképére!
A Sofie világa pedig egy nagyon jó könyv a filozófia történetéről! Sofie tizenéves lány, aki varázslatos kalandba csöppen és a legjobb korban van ahhoz, hogy felfedezze a filozófia csodálatos világát. A nyelvezet közérthető, így bárki követheti őt oda akkor is, ha már elmúlt 15-16 éves!
