2011. december 7., szerda

Narancsos keksz és nagyszülők ♥

Ma meglátogattak a nagyszüleim! Papám már 84 éves, Mama sem csitri, de jól tartják magukat, vonatoznak, össze-vissza élő unokákat látogatnak, bicikliznek, mindig csinálnak valamit a kertben is. Annyira örülök neki, hogy még ilyen jól vannak - most is szinte veszekednem kellett velük, hogy a dög nehéz szatyrot ne ők akarják már cipelni, de a szemükben még mindig óvodás vagyok ilyenkor! (Mindig mintha  tele lenne téglákkal a szatyruk, most is 2 üveg méz, baracklekvár, gyümölcs, husi, nehogy éhen haljunk...) Kimondhatatlanul hálás vagyok, hogy vannak, hogy gyerek lehetek mellettük, hogy olyan apróságokkal is kimutatják a törődésüket, mint hogy zabpelyhet raknak a fasírtba, hogy mi is tudjunk belőle nyugodtan enni! ♥ ♥ ♥

Sütöttem egy narancsos-csokis kekszet, nagyon finom, Nekik is ízlett! Csomagoltam is az útra :) Puha, omlós tésztájú, nekem inkább piskóta, mint keksz! A recept INNEN való, szokásomtól eltérően nem változtattam rajta! (Na jó, zabpehelylisztből és cukor helyett mézből készítettem, gabonagolyó helyett pedig étcsokival, de tényleg mindent úgy csináltam, ahogy a recept írja!)



2011. december 6., kedd

Ezt találtam ma a csizmácskámban :D

Nagyon szerencsések vagyunk, mert mindkettőnknek megvannak még az angyalai, akik Mikuláskor és gyereknapon ajándékokat rejtenek el nekünk! Ezért nem lehetünk elég hálásak :)
Most is kaptunk már csomagokat és még fogunk is, mert Nagyikámék még jönnek látogatóba holnap! Papám is 84 éves, de bármikor vonatra pattan, ha az unokának kell valami ♥♥

A fenti csomagot férj hagyta a csizmámban :) Fincsi étcsoki és egy pillangóhatározó. Hú, annak nagyon örültem! Biztos említettem már, hogy imádom a lepkéket, így pedig már be is tudom azonosítani, hogy éppen mit látok! Ahogy lapozgattam, láttam ismerős "arcokat" :D Tökéletes ajándék számomra!

2011. december 1., csütörtök

Helló tél!

December elseje a meteorológiai tél kezdete! Ha kinézek az ablakon, akkor kétségtelenül látom is, hogy nincs mese, itt a tél!  Nem a kedvenc évszakom, mert a napsütés hiánya, a hideg, az állandó szürkeség rám sincs jó hatással! Férjemet megkérdeztem, hogy mit szeret a télben, mire csípőből rávágta, hogy semmit! Ezt persze ő sem gondolta komolyan, de elgondolkodtatott! Tényleg ennyire kétségbe kell esnünk a téltől?! Tényleg nincs benne semmi jó a karácsonyon kívül? Dehogynem, van egy csomó minden, amiért szerethetjük a telet is! Íme az én listám, nem fontossági sorrendben, hanem, ahogy eszembe jutott :)

♥ Karácsony - egyértelmű, különleges ünnep, lényege a készülődés, a tervezés, a családi hagyományok, a közös játékok és étkezések
♥ Szilveszter - bár nem szeretem a kötelezően érezzük jól magunkat típusú bulikat és a heringpartikat, nagyon sok jól sikerült buli emléke kötődik ehhez a naphoz
♥ Forralt bor és puncsok - akár otthon, barátoknak készítve, akár a vásárokban, az illatuk hozzátartozik a télhez
♥ Advent - nekem nem vallási szempontból fontos, de nagyon szeretem a készülődés izgalmát, az ünnepekre hangolódást
♥ Forró csoki - itthon az igazi, mert tudom, hogy mi van benne (étcsoki, kókusztej, fahéj és méz)
♥ Csokis és sajtos fondü - nagyon hangulatos fülig maszatosnak lenni és finom is
♥ Ha tél, akkor kuckózás - puha, ezeréves pokróc, forró tea, gyertya, egy jó könyv, ha egyedül vagy film, ha ketten kuckózunk
♥ Szabadtéri bulik helyett beszélgetős, társasjátékozós esték a barátokkal (a kedvencek: póker, Catan, Aranyásó, Scrabble, Dominion, Bang!)
♥ Hó, hó, hó és hó
♥ Hóangyal, hóember, hógolyózás
♥ Sétálni a hóesésben - olyankor elcsendesedik a város, mindent beborít a puha csend
♥ Kesztyűre, kabátra, sapkára esett hókristályok - tényleg nincs köztük két egyforma, elképesztően gyönyörűek
♥ A meleg szobából nézni a hóesést
♥ Kötött, színes, puha pulcsik, mintás és/vagy színes harisnyák, szoknyák, csizmák, kesztyűk, sálak és sapik
♥ Sült tök, cékla és savanyú káposzta - igaz február elejére nagyon megunom majd, de már hiányoztak
♥ Fenyőillat - a lakásban karácsonykor és a szabadban egész télen
♥ Méz - teában, sütiben, magában, gyertyában és szappanon (gesztenye, hárs, levendula, vegyes virág)
♥ Gyertyák, mécsesek, illóolajos párologtatók (narancs, mézeskalács, levendula, fenyő, citrom, rozmaring)
♥ Jégvirág
♥ Szánkózni 
♥ Csúszkálni a jégen egy biztonságosra fagyott tavon - korizni sajnos nem tudok, állandóan a kerekebb felemre esek :D
♥ Meleg bögrét fogni a fázós tenyerembe
♥ Kipirosodott pofi és orr - a hideg levegőtől, nem a pálinkától :D
♥ Havas erdőben sétálni - gyönyörű, mikor átsüt a Nap a fák között
♥ Hideg, de napsütéses időben a szabadban lenni egy-két órát
♥ Olyan hóval borított részen sétálni, ahol még nincsenek lábnyomok - madárnyomok nem számítanak :)
♥ Orion az égbolton - hiába szeretem figyelni a csillagokat, sajnos nagyon kevés csillagképet ismerek fel, az Orion az egyik kivétel
♥ Sült gesztenye
♥ Ropogó hó a talpunk alatt
♥ Télen dupla (kétszemélyes) paplannal takarózunk ♥
♥ A ködös, hideg, szürke idő jó háttér krimik olvasásához
♥ Frissen facsart narancslé reggelihez
♥ Csigás pizsi és bolyhos alvós zokni
♥ Amikor a természet is pihen és készül a tavaszra, jó átgondolni az elmúlt időszakot
♥ Teaház, szálas teák, gyógyteák - levendulás-mézes elalvás előtt
♥ Jégcsapok
♥ Angyalok és rénszarvasok
♥ Hóvirág
♥ Hóval borított ágak
♥ Zúzmara
♥ Csírák - itthon csíráztatunk különböző magokat, kedvencek: retek, brokkoli, vörös káposzta
♥ Mandarin, narancs, kivi - de februárra ezeket is megunjuk
♥ Mikulás - még most is rejtenek az angyalok a csizmánkba apró ajándékokat ♥
♥ Illatok: fahéj, kókusz, narancs, citrom, vanília, szegfűszeg
♥ Mák és dió

2011. november 29., kedd

Süss fel Nap...




 Ezt a ködös-párás-nyúlós, napsütés nélküli időt nagyon nem szeretem :( Ezért tegnap örültem, mint majom a farkának, hiszen ragyogott a Nap! Ki is használtam: sétáltam és fényképeztem alkonyatkor. Csak az a szörnyű, hogy fél 4-kor már megy le a Nap! Na de ez van, ezt kell szeretni! Vagy  legalább meg kell próbálni :))

2011. november 28., hétfő

Pilátus

 (kép innen)

Szégyen, nem szégyen, eddig nem olvastam túl sokat Szabó Magdától! Az Abigélt persze igen és tudtam, hogy zseniális író, de úgy éreztem, hogy az ő munkásságához még érnem kell! A múlt héten újra szeretett antikváriumomban jártam és a kezembe akadt a Pilátus című könyve. Semmit sem tudtam róla, de valahogy kíváncsi lettem rá és megvettem. Nagyon jól tettem, igazi Élmény ez a könyv: fejbevágós, gondolkodós, könnyezős, újraolvasós!

A történet elején egy idős asszony 49 év boldog házasság után elveszíti rákos beteg férjét. Lánya, Iza, aki egyébként orvos, elintézi a temetést, eladja a szeretett szülői házat és felköltözteti magához idős anyját. Képtelenek azonban együtt élni, a mások által irigyelt idilli családi élet csak látszat és könyörtelenül haladnak az elkerülhetetlen tragédia felé!

A regény olvasása közben kavarogtak bennem az érzelmek! Nagyon megható az idős asszony gyásza, elesettsége, ragaszkodása a szeretett tárgyaihoz! Rettentő lehet 49 év után elbúcsúzni a szeretett társunktól és egyúttal elengedni a közös életet! Törött porcelánfigurák, rongyos szőnyegek, kopott bútorok, virágok a kertben és egy dédelgetett öreg nyuszi - a lánynak ezek csak értéktelen kacatok, kidobandó semmiségek, amik helyett a legújabb és legkényelmesebb tárgyakat teszi az anyja elé és nem érti, hogy ez így nem jó! Iza, a Pilátus, a saját értékrendszere alapján mindent megtesz a szüleiért, elhalmozza őket pénzzel, gondoskodik róluk és innentől mossa kezeit, de úgy érzem, hogy ő okozza minden szenvedésüket is! Apját nem engedi emlékezni a gyerekkorára, a szülőfalujára, nem mondja el neki, hogy menthetetlen rákos, ezzel esélyt sem ad neki, hogy felkészülhessen az elmúlásra, hogy elbúcsúzhasson, hogy úgy élje az utolsó napjait, ahogyan szeretné! Anyja helyett dönt minden kérdésben: bedugja egy gyógyszállóba és ő rendezi el a hagyatékot! Határoz arról, hogy milyen ruha és személyes tárgy kerüljön fel Pestre! Eszébe sem jut, hogy a növények vagy a nyúl milyen fontos lenne az anyjának! Nem hagyja, hogy segítsen: az idős asszony kísérletei, hogy hasznosnak érezze magát (bevásárlás, kávéfőzés, sütemény sütés) rendre kudarcba fulladnak! Napról napra tudatosul benne, hogy haszontalan, senkinek sincsen már rá szüksége. Nem pusztán generációk közötti szakadékról van szó és tragikus félreértésekről, egymás melletti elbeszélésekről és szeretethiányról (ezek is fontosak persze), hiszen Izát elhagyja a férje és az új társa is! Pedig nagyon szerették, de felismerték, hogy Iza mérgező, maga a gonosz, aki mellett nemhogy a boldogságra nincs esélye az embernek, de magára az életre sem!

A legtragikusabb, hogy Iza elvileg szereti a szüleit! De nem minden szeretet jó szeretet, álcája alatt lehet a legjobban bántani a másikat! Apja és anyja imádták Izát, ezért nem is tudtak megmenekülni gyilkos hatása alól! Persze ők is hibásak, az embernek kedve lenne az arcukba üvölteni, hogy szólalj már meg, állj már ki magadért, mondd már el, hogy mennyire fáj! De nem teszik meg!És ettől lesz ez a könyv keserű és ettől fáj, nagyon fáj!

2011. november 24., csütörtök

Nagyi-féle mákos holdak

Nagyon szeretjük a mákos sütiket! Nekem a dió mellett a mák a legnagyobb favorit! Ez egy nagyon egyszerű recept, mamámtól tanultam! Akkor a legjobb, ha egyik kezünkben diós hókifli, a másikban pedig ez van :D
Reformosított változatot még nem csináltam, de hamarosan sorra fog kerülni az is! Karácsony illata van a készülő sütinek, úgyhogy mostanában különösen érdemes kipróbálni! :)

- 30 deka (rétes)liszt
- 20 deka porcukor
- 15 deka darált mák
- 25 deka hideg vaj
- 1 tojás
- ízlés szerinti fahéj
- fél cs. sütőpor
- ízlés szerint citrom reszelt héja és kevés leve

1) A lisztet összekeverjük a cukorral, a fahéjjal, a citrom héjával, a sütőporral és a mákkal.
2) Lereszeljük a vajat, majd ezt és a tojást és, ha rakunk bele, akkor a citrom levét is a lisztes keverékhez adjuk. Összegyúrjuk, ujjnyi vastagságúra nyújtjuk.
3) Félholdakat formázunk belőle
4) Kivajazott tepsibe pakoljuk, előmelegített sütőben, 200 fokon megsütjük (kb. 20 perc).

2011. november 23., szerda

Adventi koszorúnk

Minden évben én szoktam készíteni az adventi koszorúnkat és igyekszem mindig valami mást kitalálni! Csináltam már többször hagyományosabb, koszorúalapra ültetett gyertyás verziót, de a különlegesebb megoldások tetszenek igazán! Idén a gyűrűpárnát szerettem volna felhasználni, így sikerült! :)

Nem volt bonyolult elkészíteni és sokban sem került, minden újrahasznosított rajta! A mohás alapról leszedtem/levágtam a maradék száraz ragasztót és amennyire csak bírtam, kinyomkodtam egyenesre, hogy a mécsesek megálljanak rajta szépen! A négy mécsest tortacsipkével dekoráltam, majd felragasztottam az alapra! A jobb oldaliak nincsenek egy vonalban, de így lett igazán az enyém :D A csipkeszalag még gyűrűpárna korából maradt rajta, a mosolygós angyal meg egyszerűen kell rá! A bogyókat találtam a kincses dobozban, szerintem feldobja! Eredetileg pici ezüst vagy arany gömböket gondoltam rá, de nem fértek volna rá! Hát ennyi! :)

2011. november 22., kedd

Lélekmelengetők trutyi időben





A tegnapi nem túl vidám téma után, visszatérek az apró, mindennapi örömökhöz! Ezt a mostani, klasszikus novemberi, ködös, napsütés nélküli időt nagyon nem szeretem! Kinézek az ablakon és látom, hogy már a színes levelek is kezdenek eltűnni a fákról-bokrokról! Ilyenkor hasznos összeszedni az apró örömöket, hogy újra tudjunk mosolyogni, akármilyen trutyi is az idő odakint! :)

♥ Férj két karácsonyfadísszel jött haza a boltból: egy muffin és egy cukorpálcika nézett rá annyira esdeklően, hogy nem volt szíve otthagyni őket :D
♥ Vidám szülinapi házibuli a barátokkal
♥ Az utolsó őszi virágok a piacon és itthon a vázában
♥ Fincsi szombati ebéd: igaz, a zablisztből készült tortillat nem lehetett összetekerni, így a tetejére kellett pakolni a zöldségeket és a husit, de így is nagyon jó lett
♥ Telihold és mellette Jupiter - ennyi még egy nagyvárosban is látszik az égboltból
♥ Kötött pulcsikat előszedni, próbálgatni, rég elfeledett daraboknak megörülni
♥ Férjnek segíteni a szakdolgozatot begépelni, hogy ennyivel is könnyebb legyen neki
♥ Konteókon együtt gondolkozni - érezni, hogy működésbe lépnek az agysejtjeim :D
♥ Tervezni, új lehetőségeket keresni és tudni, hogy Ő melletted áll
♥ Deres fák, bokrok látványa
♥ Hosszú séta a csípős levegőn, majd aranyló, melengető húsleves libából
♥ Előkeresni a kesztyűket 
♥ Nagyon-nagyon büszkének lenni Rá ♥
♥ Rendesen adagolható, nem ömlő kézkrém
♥ Fák, melyek fele még zöld, másik fele meg már sárga
♥ Házi pizza legsajtosabb része
♥ Esküvői fotókat mutatni ismerősöknek
♥ Bókok, hogy milyen csinos vagy
♥ Épülnek az adventi vásárok és áll a város karácsonyfája

2011. november 21., hétfő

Légvédelmi szirénák kapcsán..

A katasztrófavédelmi gyakorlat kapcsán bekapcsolták 6 másodpercre az ország légvédelmi szirénáit ma este. Nekem ettől a hírtől újra előtört a legmélyebb és legrégibb félelmem: rettegek a háborútól! Persze ezt nem úgy értem, hogy minden nap ezzel kelek és ezzel is fekszek, hogy túlélő stratégiákon agyalok vagy egyéb fóbiáim alakulnának ki! Egyszerűen csak a lényem legmélyén van ez a félelem! Pedig soha nem éltem át ilyesmit, a közelében sem jártam háborúnak! Nem tudom, hogyan alakult ez ki nálam, valami ösztön lehet (vagy előző élet, bár ebben meg nem hiszek). Csak rengeteget olvastam a témáról, ami nem volt nehéz, hiszen történelem szakra jártam az egyetemen :) Egyszerre félek attól, hogy át kell élnem, de ugyanakkor nagyon érdekel a téma, a szakkönyveken kívül sok-sok háborúban játszódó regényt is olvastam már! 

A történelemben mindig is voltak háborúk, a módszerek és a fegyverek pedig folyamatosan változnak! Akár ókori harci szekerekkel vívták, akár íjakkal, láncos buzogánnyal vagy puskával és ágyúval, egyikbe se szeretnék belecsöppenni! De, nem is ezektől a fegyverektől félek igazán vagy attól, amivé válnak az emberek egy háborúban (egyébként ettől tartanék a legjobban egy konkrét háborús szituációban, de ez már egy másik bejegyzés témája lenne), hanem a bombázástól! Igazából ettől rettegek szó szerint! Ha meghallom egy filmben a légvédelmi sziréna hangját, teljesen kész leszek tőle! Visszatérő álmom, hogy háborúban vagyok, látom az égen a bombázó repülőket, látom, ahogy zuhannak a bombák... Szörnyű!!!

Össze-vissza csapongtam, nem is lett egy vidám bejegyzés, de jól esett kiírni magamból! És hálás vagyok, nagyon-nagyon hálás, hogy nekem ezeket a borzalmakat nem kellett átélnem és nagyon-nagyon remélem, hogy nem is kell soha-soha-soha!!!

Lányregény a 30-as évekből

(Kép innen)

Véletlenül bukkantam rá erre a kis könyvre egy antikváriumban és kíváncsi lettem rá! Hazavittem, szinte egy szuszra elolvastam és nem csalódtam egyáltalán! Jókor találkoztam vele azt hiszem!
A történet egyáltalán nem bonyolult, kellemes kikapcsolódást nyújt, de nem olyan agyzsibbasztó módon, mint sok más ún. női könyv! A 30-as évek tipikus, elszegényedett, de a látszatra mindenáron adó kispolgári világában él Manci, a húszéves bohó lány, aki érettségi után nem tanult tovább, de állása sincs! A VII. kerület kis primadonnája ő, legalábbis szeretné azt hinni, hogy az, nyafka, műveletlen és nagyon szerelmes! De a vőlegénye galád módon megcsalja és feleségül vesz egy másik lányt, aki lehet, hogy nem szebb mint ő, de lehet vele beszélgetni... És ezzel kezdődik Manci nagy változása: gyors-és gépírónak tanul, állást kap egy banknál, nyelveket tanul, olcsó szerelmes füzetek helyett filozófiai műveket olvas...

Előre sejthető volt, hogy öröm és boldogság lesz a végén, hogy Manci nem bukik el és megtalálja az igaz szerelmet! A korabeli kritika szerint: "vannak jó írók, rossz írók és vannak ügyes írók. Bródy Lili bemutatkozó regényével még nem lépett az ügyes írók sorába." (Nyugat/1932/5, Török Sophie kritikája) De engem mindez cseppet sem zavart olvasás közben! Kimondottan jól szórakoztam Manci kalandjain és örültem, hogy volt bátorsága lerázni magáról az önsajnálatot és továbblépni! Talán ezért is tetszett annyira ez a kis könyv, mert én is olyan élethelyzetben vagyok, amikor el kell engednem valamit, amit nagyon szerettem volna (végleg nem mondok le róla azért!) és új dologba kezdek hamarosan! Bátorságot adott nekem a csélcsap Manci és a hitet, hogy nekem is sikerülni fog! :)